Élmények a 2000.07.22-i Fertő tó körüli túráról

Hárman vágtunk neki, hogy körbejárjuk a Fertő tavat. Teca biciklivel jött, ő vitte a cuccainkat. Raimo volt a vezető, ő már egyszer körbekorizta a tavat, úgyhogy ismerte a terepet és tudta mire kell figyelni egy ilyen hosszú úton. Ő is és én is görkorival mentünk. Egy naposra terveztük a túrát, úgyhogy korán kellett felkelnünk. Szombat reggel 7:30 körül gördültek a kerekek Fertőd közepéről, nyugati irányba. A magyar szakaszon jópárszor az autóúton kellett menni - ezek rossz minőségűek, de azt hiszem itthoni mércével mérve arrafelé sok a bicikliút, amik többsége frissen épült, jól gurul rajta a korcsolya. Az osztrák oldalon számozott bicikliutak vannak az autóúttól többnyire függetlenül. A B10-es vezet a tó körül. Ezek minősége koris szemmel változó: nagyjából fele-fele arányban van a szuper és a rázós szakasz. 20:45-re értünk vissza Fertődre, 130-140 Km körülire mértük az utat. Most pedig jöjjenek a személyes élmények:

Raimo Frondelius:

  • Ébresztő, reggeli (köszönöm Teca!) 4:30 - 5:10
  • Tatabánya - Fertőd Kálmán kocsijával 5:35 - kb. 7:10
  • Korival a tó körül 7:30 - 20:45
  • Vissza Tatabányára 21:15 - kb. 23:00
  • Kálmán: 4-kerekes korival
  • Teca: bicilkivel, + kb. 10kg holmi!
  • Raimo: 5-kerekes korival

    Fertődről az óra járásának megfelelő irányába azaz Balf felé indultunk. Az első falvakban (Fertőszéplak, Hegykő) a bicikliút kissé meglepően kanyarodott elkerülve a falu központját, de azért nem volt nehéz az úton maradni. Fertőhomokon szépen felújították a bicikliutat. Az első 10-20 km-en még kerestünk a megfelelő sebességet.

    Két, három óráig becslésem szerint 15-18 km/ó sebességgel haladtunk, közben ittunk. Könnyű volt, szép volt. Balfig csak nádast láttunk, de utána egy kis emelkedőről végre megpillantottuk a tavat is. Kevés az autó, szép és csendes. Balftól a határig az út lankásan dombos és helyenként kellemetlen korizni, de ez az út elején még nem nagyon zavart.

    Fél tízkor kezdtek szembe jönni az ellenkező irányba haladó biciklisták. Az első tíz bolynak köszöntünk is. A Fertőrákosi hosszú emelkedő tetején lévő információban sikerült vennem térképet a tóról. Itt is az utolsót - Pesten hiába kerestem. Egyre kevesebb az autó és a határ előtt már le is voltak tiltva. Az első határállomáson (Fertőmeggyes/Mörbich) csak a gyalogosok, biciklisták léphetnek át. A tisztek mindkét oldalon mosolyogtak. Pecsét, vizsgálat - majdnemhogy megállás nélkül mentünk tovább. Az első osztrák faluban talán kellett volna vásárolni, mert utána nem nagyon adódott lehetőség rá. Teca hozott enni-inniválót, úgyhogy nagy bajt ez nem okozott.

    Teca hősiesen bírta a távot és a kemény nyereget. Az elején utánunk jött de a határ után előttünk ment hogy adja a tempót. Talán ez jó volt neki is. Purbach környékén keztünk kicsit gyakrabban szünetelni. Meleg volt és csak az út felénél tartottunk. Valahol a bicikli hátsó gumiját sikerült felpumpálnuk egy kölcsön kapott pumpával. A család - akitől kaptuk - többsége szintén korival volt de ők csak rövid távot mentek.

    Az út gyakorlatilag bicikliút. Alkalmanként a bortermelők traktorokkal is használják de most ők se zavartak. Szélesek (4-5 méter), simák és szinte repedésmentesek. Na, néha az aszfalt kicsit durva a korizónak. Az út mellett rendezett szőlőkertek, néha egyedülálló fák és alatta üres pad. Gazdag falvak szinte lakatlannak tűntek. Vizet könnyen lehetett szerezni - egyszer sem szomjaztunk. Kaja (zsemle, fasírozott, csoki, szőlőcukor) is elég volt. Kb. két óránkén ettünk de egyszerre keveset - talán két zsemlét.

    Az általunk ment útvonalon nem nagyon volt emelkedő (Balf után, Fertőrákoson). Igaz, hogy Oggaunál a B10-es felvisz egy kis dombra de mi egyenesen bementünk a faluba. A sok biciklistából 90% kellemes tempóban ment éppen hogy nálunk gyorsabban. Néhány rakéta is volt de általában jelezték mielőtt előztek.

    Kálmánnal néha együtt, néha egymástól kis távolságra koriztunk. Mivel a korim kicsit jobban gurult, volt amikor túlságosan is előre mentem. De sima úton olyan élvezetes volt elengedni... Keskeny helyeken inkabb egymás után mentünk mert egymás mellett korizók teljesen elfoglalják az utat.

    Az osztrák oldalon majdnem végig követtünk a B10-es bicikliutat. Általában könnyű is volt követni de néhány helyen - (Rust, Oggau, Illmitz, Gols) hiányos volt a jelzés. Vagy az emlékeim szerint vagy egy kis próbálkozás után előbb-utóbb jó útra találtunk. Illmizben volt kereszteződés ahol a B10-es mind jobbra és balra is fordult!

    Weiden után a B10-es egy természetvédelmi terület miatt földúttá válik. Teca azon tovább ment de Kálmánnal tettünk egy kis kitérőt Gols felé (kb. +6km). Ott a város közepén útépítés miatt aztán semmi bicikliút jelzést nem láttunk. A térkép alapján indultunk "jó irányba" és találtunk is egy bicikliutat. Sajnos rossz volt és pár kilómétert fölöslegesen mentünk. Azon a szakaszon tovább is voltak problémák, mivel a tervezett útvonalunk csak földút volt és az út amin aztán mentünk nem szerepelt a térképen. Bevallom, hogy kicsit izgultam Teca miatt és a kelleténél gyorsabban mentem. Ennek sajnos Kálmán kicsit később megitta a levét.

    Teca jó időben volt a megbeszélt találkahelyen de mivel az út ahonnan minket várt nem volt aszfaltos ügyesen tovább ment. És jó helyre is jött - csak jó 20 perccel előttünk. Találkoztunk Podersdorfban és majdnem fél óráig üldögéltünk a mólón és néztük a hattyúkat. Egy újjabb tankolás (csak vízzel mert Kisházyék nem nagyon boroznak) és elkezdődött Kálmánnak talán a legnehezebb szakasza. Tiltakozott megállni mert "csak jobban fáj amikor újból el kell indulni". Igy kb. 10km-ként mentünk a határig de szemmel láthatóan javult Kálmán. A határtól (Pamhagen/Pomogy) már nagyon jó tempón jöttünk. Számomra örök emlék a gyönyörü naplemente mögöttünk ahogy jöttünk az utolsó kilómétereken.

    Az egész nap időjárása nagyon kedvező volt. Szél alig volt, nap is általában vékony felhő függöny mögött maradt. Gols után egy nagyon fekete felhő széle alá is kerültünk de csapadék csak néhány percig tartott. Tulajdonképpen ez is jó volt.

    Megérkezni a kocsihoz nagy öröm volt. Teca gondoskodott rólunk (bomba-ital, csoki, túrórudi). Kis pihenés (pl. biciklitartó szerelése) után indultunk hazafelé. Mellettünk villámlott és dörgött az ég de esni nem esett - legálabbis ott. De lehet, hogy ha másik irányba mentünk volna, bőrig áztunk volna Balfon, ahonnan jöttek a felhők. Megállás a benzinkútnál és a megpróbáltatástól függetlenül Kálmán biztonságosan haza hozott.

    Roszz pillanatok:

    Szép pillanatok:

    Térképen: a korizott útvonal pirossal és néhány pihenési pont kékkel. Ott készültek tavaly a fényképek:

    Kisházy Kálmán:

    Az útról én már nem nagyon tudok mit írni Raimo után. Valóban nagy kaland volt, a körülmények jobbak nem is lehettek volna. Nagyon jól indultunk, hajnalban még hűvös volt. Rögtön az elején az egyik faluban volt párszáz méter olyan útszakasz, amin szinte lépkedni kellett. Ha ez a végére marad én biztos négykézláb mentem volna végig rajta. Amúgy a bicikliutakat mostanában építették pár évig még biztos jók lesznek. A határ előtt kellet többet az autóúton menni. Jó hogy Teca velünk volt, mert amíg nincs baja az embernek, addig hajlamos evés ivás nélkül száguldozni, Teca viszont nézte az órát, és meg-meg állított minket.

    Gondoltam a határtól még hazatelefonálok mobilról, az meg becsippant, hogy kifogyóban van az aksi. Maradt az SMS a hosszabb pihenőkön. A határ után felkapaszkodtam egy traktorra, és odakiáltottam Raimonak, hogy jöjjön ő is. Persze egy igazi sportember ilyet nem tesz, de a traktoros rendes volt: félreállt, megvárt minket. De aztán nem használtuk ki. Az első nagyobb pihenő 55Km után volt, nekem addigra megfájdult a sarkam. Gondoltam leveszem a korit, 5-10 perc alatt elmúlik. Hát nem. Onnan kezdve egy kicsit mindig fájt. Eleget pihentünk, nem volt vele gond.

    Valahol itt letoltam a térdvédőmet a vádlimra, hogy ha jön egy nagy lejtő, gyorsan fel tudjam húzni. A magyar szakaszon örültem hogy ott van, de itt már egy kicsit zavart a mozgásban. Később egészen levettem, pedig szeretem hordani. Sisak végig volt rajtam.

    90 Km körül, amikor Tecától elváltunk, volt egy hosszú egyenes tükörsima útszakasz, úgy a horizontig látszott. Pont előtte áztunk meg, éppen jó hűvös volt, és ment előttünk egy fiatal pár biciklivel. Éppen jó formában voltam, jó tempóban haladtunk, kezdtük őket megközelíteni. Nem bírtuk ki, hogy egy kicsit még be ne gyorsítsunk, és el ne húzzunk mellettük. Na, azt az érzést nem lehet leírni. Oké, nem verseny volt, de akkor is: majdnem 100Km korizás után azt a hosszú szakaszt így végignyomni... Nem is akartunk visszanézni, csak a szakasz végén, amikor 90 fokban elkanyarodtunk, kerestük őket szemmel. Az előzés feldobott, de nagyon elfáradtam, a sarkam is megfájdult. Ezt nem lehetett kipihenni üldögélve, pedig itt pihentünk leghosszabban. Ahogy tovább haladtunk, órák alatt javult csak a helyzet szépen lassan. Egy ideig eléggé zombi lehettem. Az utolsó néhány 10Km már inkább terheléspróba volt, mint túra. Jól lezsibbadt lábbal azért elég jól lehetett jönni. Nem akartam már megállni, ne múljon el a zsibbadtság.

    Megérkeztünk Fertődre a parkolóba. Azt hittem most leveszem a korit, és vége. Azért nem egyből. Nem tudtam leülni, annyira tele volt még a combom a mozgással. Nem tudtam mozdulatlanul állni, mert az fájt. Gugolgatni kellett vagy fél óráig. Emlékszem pár falu után megálltunk egy benzinkútnál, de én még ott is csak nyújtogattam az izmaimat. Hazafele Teca aludt a hátsó ülésen, Raimo meg szóval tartott, hogy el ne aludjak. Még próbáltam átmozgatni a jobb lábamat az autópályán, kisebb nagyobb gázfröccsökkel. Éjszaka 11 körül értünk haza, elhalaszottuk a borozást.

    Másnap reggel izomláz nélkül ébredtünk. Átmentünk Tatára, még megmutattam Raimonak merrefelé lehet ott korcsolyázni. A sarkam, bokám fájt még egy kicsit, ami aztán nagyon lassan 5-6 nap alatt múlt el.

    Nekem az első ilyen túrám volt, még nem egészen egy éves az első korim. Részben teljesítmény túra is volt, felkészülés a 4 héttel későbbi 24 órás maratonra. Erre is hetek óta készültem Raimo tanácsai alapján. 2-3 naponként Tatán mentem 20-30-40Km-t, mikor mennyi időm volt. 40Km-t csak egyszer mentem, a legelső alkalommal. Akkor nem vettem komolyan Raimo tanácsait, keveset ittam, keveset pihentem, száguldoztam ahol lehetett. Megittam a levét, de ezt nem részletezem. Egyrész csúnya volt, másrészt úgyse hiszi el az ember mennyire fontos a víz, addig amig egyszer meg nem él egy kiszáradást. Ehhez elég 40Km, 3 óra és egy kori.

    Nem az erőnléttel volt a bajom, pedig arra aztán nem lehetek büszke. A bokám nem bírta eléggé. Főleg a rázós szakaszok voltak rosszak. A mai drágább korikban van valamilyen rezgés gátló, az enyémben még nincs, de azóta tettem bele egy sarokemelőt. Majd meglátjuk a 24 óráson, mennyit számít.